3. Ismerkedés

Csak úgy morgott, és szemei szinte villámokat szórtak.
Fújt a szél és az a kevés fény ami még beáramlott a lombok közül, megvilágította testét. Óriási volt. Hatalmas teste támadóállásban állt. Dús sörényén morgás közben csak úgy remegtek szőrszálak, az ordításába pedig az egész erdő.
Közelebb jött, még mindig mintha a prédát cserkészné be.
A szívverésem felgyorsult, már majdnem kiugrott a helyéről a szívem. A légzésem lassult viszont a halálérzettől.
Egyszer csak elrugaszkodott, és sikkantva lebuktam.
Valaki előttem termett. Kitárta két kezét védelmezően az oroszán felé. És az állat átugrott felettünk.
Még mindig reszkettem, és szinte sírtam a tudattól hogy mindjárt itt a vég. Nem mertem felnézni, csak gubbasztva vártam a halált, majd egy meleg kéz a vállamhoz ért és átölelt valaki.
- Semmi baj! Nem bánt most már! Sőt! Többet soha! – hallatszott Robin meleg, kedves hangja.
Még mindig ugyanabban a testhelyzetben voltam és ugyanabban az állapotban is. Remegtem még akkor is ha tudtam, hogy nem lesz semmi bajom. Nagyon féltem attól az állattól. Most halott lennék ha nem mentenek meg.
- Nyugi! Kedves jószág! Csak érezte rajtad hogy ellenség vagy. De már tudja hogy nem kell bántania téged!
Egy nedves valami ért a csupasz karomhoz. Olyan volt mint Rolf orra, csak... valamivel nagyobbnak éreztem.
Végül egy kicsit kigubóztam, hogy meglessem mi a csoda ért hozzám, és megláttam mellettem a hatalmas macskát.
Még egy kicsit megremegtem a félelemtől, de Robin simogatása lenyugtatott.
- Simogasd meg! Szerettesd meg magaddal! – mondta bíztatóan, és én hallgattam rá.
Kihúztam kezem az ölemből nagyon lassan, és remegve az állat felé nyújtottam.
Rettentően féltem hogy most fogja leharapni a kezem, de valami furcsa módon bíztam a srácban, aki ölelt.
Ujjaim a két szeme közé értek, majd kezem rásimítottam orrára.
Ez a folyamat míg elértem hogy hozzáérjek egy jó darabig tarthatott, hisz Robin nagy megkönnyebbült sóhajjal jutalmazott a pillanatot hogy végre valahára megérintettem.
Elkezdtem simogatni az oroszlánt, majd kinyíltam teljesen, kibújtam barátok kezei alól és már a feje búbját simogattam, majd átöleltem.
Olyan jó selymes volt a szőre. Mint egy kiscicának... csak attól egy nagyon csöppnyit erősebb szálak vonták be testét.
Robin felé tekintettem mosolyogva, és ő óriási mosollyal nézett rám.
- Köszönöm szépen! – mentem hálásan hozzá, majd megöleltem.
- Nincs mit. – suttogta , majd kettéváltunk.
- Honnan tudtad hogy ...
- Hogy megtámad? – fejezte be kérdésem, mire bólintottam – Nos, tudtam .Mint mondtam veszélyben vagy!
Hirtelen megmozdult a bokor és mindkettőnk szíve megállt egy másodpercre.
Mikor megláttam Rolfot nagyon megörültem,és felé szaladtam.
- Szia!!! Hát te meg? Most nézd meg tiszta kosz vagy! Moshatlak meg megint!! – szidtam le, mire ő megmordult és végigrézett rajtam, amit én is megtettem.
A ruhám tele volt mindenféle földi jóval... ez persze jelenleg nem az eperre és egyéb finomságokra volt értve, hanem a koszra, a levelekre, ágakra...
Elszégyelltem magam. Hogy lehetek ilyen illetlen? Egyáltalán nem egy úri hölgyhöz méltó.
Rolf az oroszlánra szegezte tekintetét,és a számára még ismeretlen fiúra, majd megindult feléjük. Robin rögtön felpattant egy kidőlt fának a törzsére.
- Rolf! Nem! Ő barát! – szóltam rá, erre ő visszanézett nézett azzal a „Hülyének nézel? Tudom jól!” pillantásával és ment tovább.
Megszaglászta a nála kétszer nagyobb oroszlánt, és a másik is azt tette.
Mi csak árbús szemekkel néztük mit fognak csinálni, majd Rolf lefeküdt a földre és a nagymacska utánozta.
Csak bámultuk őket. Mintha évek óta jó cimborák lennének.
Odasétáltam Robinhoz, és lecsücsültem a farönkre.
- Szerintem te is leülhetsz. Rolf csak azokat bántja akik veszélyesek rám nézve.
- Hát akkor én jobban járok ha menekülök.
- Ugyan már! Ha eddig nem bántott utána se fog! Ülj már le! Bízz bennem! Jobban ismerem a legjobb barátomat mint bárki mást. – bíztattam.
Hosszas gondolkozásba kezdett,én pedig a csak kérlelően figyeltem helyes arcát, ahogy a felemeli az állát, aminek a közepén egy helyes kis gödröcske ékelődik, és a kutyán van a tekintete, ami egyszer csak elkezdett csaholni.
Majd rám nézett. Csak néztük egymást, mindketten belemélyedtünk egymás tekintetébe. Olyan csodálatos gesztenyebarna szeme volt, ami arcán egy fekete vastagabb csíkban csillogott göndör fürtjei alatt. E két szempár alatt pedig egy csinos, kisseb orracska helyezkedett el. Arca már férfiasodott. Nem bújt már a kis pufi arc alá ami a gyerekeknél kötelező.
Vastag szemöldöke, mi egykor össze volt ráncolva, kisimult mikor rám nézett, majd szemét becsukta, sóhajtott egyet, és lepattant mellém.
Újból a kutyát kezdte el figyelni, hogy milyen reakciót váltott ki belőle e mutatvány, de semmi újat. Még mindig csak csaholt ránk nézve.
Láttam Robinon hogy nagyon vívódik ezzel a kutya üggyel.
Elmosolyogtam, és felemeltem a kezem, magamhoz hívva Rolfot.
Oldalra néztem, hogy mit szól ehhez a mellettem ülő srác, de csak félve tekintett a kutya felé.
Rolf felállt. Farkát csóválva felém szaladt, az ölembe tette a fejét, és elkezdtem simogatni.
- Nos? Nem simogatod meg? Nagyon barátságos!
- Nem kösz kihagyom! – hadarta.
Megráztam a fejem szememet forgatva, majd Rolf fejét Robin felé toltam, hogy mennyen oda hozzá.
Oda is sétált nagy boldogan, megnyalta barátom megfagyott kézfejét, és ki egy pár percre szobor volt, elkezdett mozogni és a másik kezével elkezdte simogatni a kutyámat.
Megvakarta a füle mögött, amit régi barátom nagyon élvezett, annyira, hogy lefeküdt a hátára,és kérlelően nézett új barátomra.
- Simogassam meg a pocidat is? – kérdezte mosolyogva Rolftól,és leült a farönkről a földre mellé.
Egy ideig csak néztem hogy barátkoznak meg egymással,és irtó aranyos volt ahogy Robin és Rolf mosolyognak a találkozás miatt. Jesszus hogy élvezi már a kis mocsok a kényeztetést.
Ballra pillantottam,és megláttam a szomorú, magányos oroszlánt.
- Van neve?
- Leon. – jött a gyors válasz – de jobban szeretem a Leot.
Odasétáltam hozzá, és leültem oda, ahol egykor kis barátom ült.
- Szia! – köszöntem neki, mire ő valami morgásfélét hallatott... de éreztem hogy nem azért morog mert nem akarja hogy itt legyek.. ez inkább valamilyen elégedett valami volt....
Elkezdtem simogatni a hátát, és bátran rádőltem. Éreztem ahogy lélegzik, és ahogy dorombol.
ÁÁÁ Tényleg olyan mintegy kis cica.
- Hogyhogy nem utállak? – hangzott fel a kérdés – Meg sem kellett volna menti! Az apám most olyan büszke lenne Leora és rám... de mégsem. Mi ütött belém?